Manipulációnak nevezte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán azt az összevágott interjúrészletet, amelyet Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője közölt korábban a közösségi oldalán. Mint Lannert írta, a rádióinterjú 2023 márciusában készült, amelyet most miniszteri megszólalásának állított be a KDNP politikusa.
Mielőtt bárki elhinné ezeket, javaslom, hogy nézze meg a poszt alatti kommentben belinkelt teljes interjút, és látni fogja semmi sem igaz a valótlan állításokból. Nem is szerettem volna minderre reagálni, mert ez ugyanaz a szint, mint amikor mesterséges intelligencia segítségével képeket hamisítanak rólam, most mégis kénytelen vagyok megtenni, mert a felelőtlen hazudozás sokakat megtéveszthet.
– fogalmazott a tárcavezető, aki írása alatt belinkelte az eredeti interjút is.
Rétvári Bence az oktatási miniszter Klubrádiónak adott 2023-as interjújából négy mondatot, mondatrészt tett közzé, és amely alapján lemondásra szólította fel Lannertet – aki egyébként az ominózus interjúban éppen, hogy a Fidesz-KDNP oktatási rendszerét kritizálta, amely „azokat a tanárokat vonzza, akik nem szeretnek innovációkban gondolkodni, és ezen szeretne változtatni. És nem a kisiskolák bezárásáról beszélt, hanem a pazarlás megszüntetéséről, és példaként említette, hogy nem ördögtől való, ha két kisebb iskola például közös laboratóriumot használ kémiaórán” – írta az esetről Dull Szabolcs újságíró.
https://hvg.hu/360/20260905_kisiskolakat-bezarni-nem-kell-felnetek-jo-lesz
Lannert Judit mondatai sorrendben a Rétvári-videóból:
„Probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”,
„Nálunk azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van és nagyon sok kicsi iskola, és itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag”,
„Meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát”,
- „Én az összes igazgatót leváltanám”.
Lannert Judit sajnálatát fejezte ki, hogy a KDNP párpolitikai érdekből próbálja hergelni a pedagógusokat. Szerinte ez az elmúlt 16 évből is jól ismert gyűlöletkeltésre építő propagandalogika, amivel „épp a hazugságok terjesztői nézik le a tanárokat, nem feltételezve róluk annyit, hogy utána tudnak nézni, mi hangzott el valójában”.
Mindezt úgy teszi a KDNP, hogy „kormányzó pártként része volt az oktatás lezüllesztésében: elvették a tanárok szabadságát, jogait, felesleges adminisztratív terhekkel büntették őket, és kirúgatták, megalázták és megszégyenítették azokat a pedagógusokat, akik mindezek ellen tiltakoztak”.
Leszögezte, hogy az új Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ezzel szemben fokozatosan visszaállítja az intézmények autonómiáját és a tanárok jogait, kiharcolta a NOKS-dolgozók béremelését, csökkenteni kezdte az adminisztratív terheket, első intézkedései között függesztette fel a rossz teljesítményértékelési rendszert és rehabilitálja azokat, akiket az elmúlt években kirúgtak.
„Egy valami legyen világos: a Fidesz-KDNP-től megörökölt magyar oktatás tragikus állapotban van, az elmúlt 16 év gyermekellenes kormányzása egy oktatáspolitikai tatárjárás volt” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy nem lehet egyik napról a másikra mindent megoldani, de lépésről lépésre rendbe teszik az oktatást mindenkivel, aki partner ebben.
https://hvg.hu/itthon/20260901_iskolakezdes-oktatas-reform-fiatalok-utca-embere
A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy „a jelenlegi ellenzék erre alkalmatlan, kormányon se érdekelte őket az oktatás ügye és most se, megmaradtak ugyanannál a hazudozásnál, amire a választók soha nem látott többsége mondott nemet áprilisban”. Pedig a kormánynak és neki is nagy szüksége van konstruktív kritikára, jó javaslatokra, közös munkára – jegyezte meg.
„Mindezt jelenleg az érdekszervezetektől, a szakértőktől és a civilektől kapjuk meg. Nekik köszönjük a bírálatokat is, mert tudjuk, hogy jó szándékkal teszik. Velük folytatódik az együttműködés a gyermekek, a szülők és a pedagógusok érdekében” – írta Lannert Judit.
Dull Szabolcs szerint minden pártnak, a KDNP-nek is kell egy saját politikai téma, amellyel a szavazók számára önálló arcélet akar mutatni. Ilyen téma lehet az oktatás is, és a tanév elején mondania kell erről valamit a pártnak.
„Mivel Lannerttől nem találtak friss nyilatkozatot, ezért egy régi interjúhoz nyúltak, és bízhatnak abban, hogy a választók nagy része nem keres utána a kiindulópontnak” – írja, hozzátéve, a történetben a választópolgárok számára az a tanulság, hogy „nézzünk utána, mindig az eredeti nyilatkozatoknak, ha egy politikai támadást látunk”.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke is megszólalt az ügy kapcsán: mint Nagy Erzsébet fogalmazott, nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni, és nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét.
Nyitóképünkön Lannert Judit miniszter. Fotó: HVG / Cabrera Martin
Facts Only
* Lannert Judit reacted to a published excerpt of an interview.
* The excerpt featured statements made by Lannert regarding the education system.
* The interview was with Rétvári Bence, KDNP faction leader.
* The interview was from March 2023.
* Statements cited included critiques of the education system's focus and the number of schools.
* Lannert provided four specific quotes based on which resignation was requested.
* Lannert stated that the KDNP sought to undermine educators.
* The new Ministry plans to restore institutional autonomy and teacher rights.
* Measures include lifting performance evaluation systems and restoring those who were dismissed.
Executive Summary
Full Take
Sentinel — Human
This text appears to be standard political journalism, skillfully synthesizing direct quotes and context from several sources regarding educational policy disputes.
